Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tatinson speedster (Gyulai László)

Bemutatkozás? Na jó megpróbálom. Nekiálltam megírtam de valahogy más  mint a többieké: ez egy kb. 600 oldalas tragikomédia lett  “Tatinson  munkássága, tündöklése és bukása” címmel  bár a bukás részt még nem forgatta le az élet…  mivel ez hosszacskának tűnik hát ragadjunk ki néhány részletet.

Nálam ez nem gyerekkori álom,  nekem nem volt kiskoromban autós kártyám, azt is másoktól tudtam meg hogy a Lola-T mindent visz. Sőt autónk sem volt, de a legózásban már akkor jeleskedtem.  Aztán eltelt vagy 20-25 év és közelebb kerültem az autókhoz először csak a sajátomat szerelgettem aztán már a haverokét is. Írhatnám, hogy több-kevesebb sikerrel de az igazság az, hogy több, viszont nem akarok már az elején nagyképűnek látszani. Aztán egyszer csak megfertőzött egy barátom barátja ,ő már akkor próbálgatta szárnyait optikai tuning téren.

Közben kezdtem megismerni az autós történelem “mérföldköveinek” számító járműveket, első és azóta sem múló nagy szerelmem  egy génkezelt krumpli, vagy hogy szebben fogalmazzak, burgonya  – a Porsche 550 Spyder, aliasz James Dean killer. (Ez az az autó itt balra.) De hát egy ilyen jószág „replikája” igazából annyira használható, mint mondjuk a Challenger vagy egy szojúz apolló-é. Valamit viszont kellett hogy csináljak mert éjszakánként csak forgolódtam, dolgozott a vírus keményebben mint a madárinfluenza.

Szóval, ahogy a vírus mutálódott bennem, egyre kevésbé érdekeltek a high-tech dolgok. A „veteránok”, inkább úgy mondanám, ócska szarok, jellegzetes dohos szaga és használhatatlansága végleg kizáró tényező volt. Boyd Coddingtont meg a Discovery Channelt meg még nem ismertem.

Telt-múlt az idő, a barátom barátja meg már az én barátom lett (de akkor még nem volt híres a félbehagyott projektjeiről, ezt csak azért mondom, mert mára már az) és nem hagyott nyugodni az egyik ilyen c-vágányos …

Kicsit megpiszkáltam az emberem, mi lenne ha eltakarítanám az egyik lomját, nem is telt el sok idő jött egy este hirdetési újsággal a kezében (emlékszem: déli apró volt), hogy talált nekem donorautót. Innen aztán nem volt visszaút, olyan leejtőre értem  mint mostanában az ország (csak ezt manapság lendületnek hívják). Tehát megvan a „prodzsekt” meg a donorautó. Miután közelebbről megismerkedtem az új autómmal, rá kellet jönnöm, hogy jó nagy szar, el is rejtettem egy sufni mélyére vagy fél évre.

Jött a tavasz, előszedtem és technikailag újjávarázsoltam, szegénykém olyan randa volt, mint  kvázimódó a Notre-Dame-i toronyőr, de soha nem hagyott cserben pedig nagyon keményen munkára lett fogva a következő egy évben. Ezalatt az idő alatt a kezdtek kialakulni az új elemek, na meg az, hogy is fog átépülni. A jobb oldali kép itt lent a projekt első verziója, ami azért jócskán megváltozott. Ezt a változást a bal oldali kép már sejteti.

 

Most jön az a rész, hogy réges-régen egy messzi galaxisban… Nekiláttam  tehát megépíteni… Teltek múltak a napok, a hetek, a hónapok, amiket ha összeadunk, akkor kijön két év.  Ezalatt az idő alatt elsajátítottam egy fontos szado-mazo eszköz használatát, nevezetesen a szopóálarcét.

A végeredmény azonban azt hiszem, magáért beszél. Az elkészült mű a  bal oldali képen látható az eredmény – a “Tatinson Speedster“.
Igény szerint még visszatérheek néhány könnycseppet kicsalni egy rémtörténettel és képgalériával az építésről!

Kitartást! Üdv! Tatinson!